1. Díjam

Úrsiten!!! *-* Annyira örülök, hogy az valami hihetetlen!!! ♥ Már van egy díjam az ötödik fejezet után!! Hihetetlenül hálás vagyok!♥ Köszönöm a díjat Laura Tomlinson-nak!!

Szabályok:
-11 dolog rólam
-11 válasz
-11 kérdés
-11 bloggernek továbbküldeni

I. 11 dolog rólam:
1.) Directioner vagyok. És nagyon büszke vagyok rá!♥
2.) 5 tagú a családunk: Apa, Anya, két kisöcsém (Marci, Csani) és én.
3.) Kedvenc együtteseim az 1D, Emblem3 és a  Simple Plan.
4.) Imádok zenét hallgatni (min. 20 kedvenc számom van)
5.) 14 éves leszek novemberben.
6.) Színváltós a szemem.
7.) Szőkés barna a hajam és kékes zöld a szemem.
8.) Londonban szeretnék élni egyetem után.
9.) Apukám Svédországban dolgozik négy hétig, aztán csak két hétig van itthon...
10.) Az öcsém azt hiszi, hogy valami társkereső oldalnak írok most.
11..) Imádok filmet nézni és moziba járni.

II. 11 kérdés:
1.)Mióta blogozol? - Július eleje óta.
2.)Mi/Ki szokott ihletet adni? - Hmm... Talán a sok film, amiket nézek.
3.)Kedvenc sport? - Röplabda
4.)Pepsi v. Coca Cola? - Pepsi
5.)Kedvenc tag az 1D-ből? - Hazza :3
6.)Mi a véleményed a Little Mix-ről? - Példamutatóak, nem lehet nem szeretni őket.♥
7.)Legutóbb melyik dalt halgattad? - Emblem3 - Do it all again
8.)Általában mit reggelizel? - Sonkás szendvicset, mivel imádom a sonkát xD.
9.)Mit szoktál csinálni ha szomorú vagy? - Írok egy új fejezetet, közben max. hangerőn megy a Simple Plan.
10.)Hova szeretnél eljutni? - Minél hamarabb Svédországba...
11.)Mi volt az eddigi legfurcsább álmod? - Hegyet másztam Scooby-Doo-val :) .

III. 11 kérdés:
1.) Hány éves vagy?
2.) Van-e testvéred?
3.) Kedvenc együttes?
4.) Szereted Taylor Swift-et? ( a lányra gondolok nem a zenéire)
5.) Kedvenc tag az 1D-ből?
6.) Bubis ásvány víz v. mentes?
7.) Életed legfurcsább napja?
8.) Legútálatosabb tantárgyad?

9.) Melyik országod a kedvenced?
10.) Kedvenc évszak?
11.) Kedvenc film?

IV. 11 blognak:

Sajnos nem ismerek 11 blogot, de a kedvenceknek elküldöm:
1.)http://shadowfanfictionhu.blogspot.hu/
2.)http://1dfanstories.blogspot.hu/
3.)http://whereiwentwronglife.blogspot.hu/
4.)http://myterious-life.blogspot.hu/

5. fejezet - Segítség

Hello, mindenki. Meghoztam az új részt, egy kicsit rövid, de nem volt ihlet, bocsánat.
~Orsii

Szerintem most nyugodtan kijelenthetem, hogy leforgott előttem az életem. Mi lett volna ha Tom erején túl kinyitja a taxi ajtót és kiránt minket, vagy csak az egyikőnket, vagy beül a kocsiba?? De szerencsére nem történt ilyesmi. Nem kéne az ilyeneket futtatnom magamban. "Mi van, ha...?" . nem volt semmi "mi van, ha...?", szóval csak le kéne nyugodnom. Éreztem, ahogy a szívem a mellkasomban dobog és megfagy bennem a vér. Mintha egy akció-filmben lennénk. Ed, Tom és én.

Szerencsére Tom nem ismeri Ed-et, így (remélhetőleg) nem is tudja hol keressen majd. Viszont előbb-utóbb rám talál majd, és akkor... 5 nap. Nem becsülhetem alá Tom-ot, mert mint tudjuk: "Jobb félni, mint megijedni."

Ez az én esetemben inkább "jobb rettegni, mint hirtelen meghalni". Szóval...jól állunk.

5 nap és új lakás, új munka, új élet. Jah, majdnem elfelejtettem: új város!! Talán egy kicsit sokra vállalkoztam.

-Ott kellett volna maradnom!- csúszott ki a számon. Szerencsére elég halkan mondtam, de Ed meghallotta.

-Ezt ne, Amy! Mind a ketten tudjuk, hogy ha ott maradsz, meghalsz! Előbb-utóbb.- mondta ki a fájó, szívbemarkoló szavakat Ed. Mindig is ő volt a szókimondóbb.-A legjobb barátom vagy! Még elvártad volna tőled, hogy egy "Sok sikert!" vállveregetéssel rád hagyjam az ügyet?!

-Ed!! 5 napunk van maximum! Szerintem most ne azzal foglalkozz, hogy mit kellett volna tenned! Mert ha nem tudsz időutazni, akkor inkább a hátralévő 5 napra kocentrálj!! Ezzel te is hatalmas bajban vagy, nem csak én!-kiabáltam. Előbb beszéltem meg magammal, hogy hagyom a múltat, és a "mi van, ha..." mondataimat, erre most ő is kezdi. Na nem!!

-Amy, én sajnálom... ezt az egészet. De meg kell értened, két választásom volt: 

1.) vagy a "vállveregetős" variáció

2.) vagy a "megmentős"
-Köszönöm, Ed!- csak ennyi jött ki a számon. Odamásztam hozzá és megöleltem. 

Szerintem most értettem meg igazán Ed-et. Még így is kellett pár másodperc, hogy felfogjam, de igaza volt. Ha a helyében lennék, én is ugyanezt tettem volna. Befogadom a házamba, bújtatgatom, keresek neki új életet, és elengedem. Mert szerintem ez már mindkettőnknek leesett: Amíg van Tom, addig nincs Amy Elizabeth Smith. 5 nap múlva, Amy meghal és megszületik egy új lány, aki soha nem ismerte Edward-ot.

***

-Itt jó lesz!- mondta az út végén Ed a sofőrnek. Felnéztem és megpillantottam egy gyönyörű fehér házat. Persze csak egy részét, mert kábé a felét hatalmas fekete kerítés takarta. Ed kifizette az utat, majd odaállt mellém. Egy kód segítségével nyílt ki a kapu és megpillantottam a teljes épületet. De egy századmásodperccel később elállt a lélegzetem. Mentségemre szóljon, Ed sem tudott mit mondani.

4. fejezet - Run

Sziasztok!! Bocsánat, már nagyon régen írtam, de még holnapig nyaralok, utána majd, mint az őrült hozom a részeket. Örülnék néhány építő kritikának, de nincs komi-határ szóval, majd ahogy tudom, hozom a részeket. Puszi *.*

- Na, ezt most miért kellett?- nyávogott Ed. Egy kicsit azért elpirult..
-Csak nem zavar Rák Úr?- mondtam vigyorogva, mire mindketten elnevettük magunkat.
-Elment.- mondta hirtelen Ed, komoly arccal.
Felrohantunk a második emeletre, és ahogy beléptem az apró lakásba, máris pakolni kezdtem. Csak szórtam a ruhákat a bőröndbe. Nem is tudtam, hogy ilyen sok fölsőm van, mert csak a fölsőimmel megtelt a nagy bőröndöm. A szennyes ruhákat is belepréseltem még a fölsők mellé, de több már nem fért bele. Viszont nem volt több bőröndöm, csak az a nagy. De nem baj, Amy megoldja: Jöjjön a szemeteszsák! Egy zsáknyi nadrág, egy másik zsáknyi cipő.
-Mehetünk.- mondtam zihálva, közben megráztam egy kicsit a hajam.
-6 perc 37 másodperc. Nem semmi!- vigyorgott Ed.
- Jól van, na. Te vidd a bőröndöt meg a cipőket, én meg viszem a nadrágokat.- mondtam Ed-nek. Nem tudom honnan jött ez a "vezér Amy", de jó hogy van.
- Biztos, hogy minden meg van?- kérdezte Ed, mire én a homlokomra csaptam. Berohantam a szobámba és egy kis táskába beleszórtam a pénztárcám, a töltőm, a fülhallgatóm, meg néhány kacatot. Amíg én pakoltam, Ed hívott egy taxit.
-Hány perce ment el Tom?- kérdeztem kapkodva az utcán.
-12. Miért?
-Jajj, akkor már biztosan ott van és engem keres.-mondtam pánikolva, de ekkor megrezzent a telóm.- Üzenet.
-Mi áll benne?- kérdezte Ed.
"Cicus, ha megtalállak VÉGED!! Hol a francban vagy? Mi ez a trükk? 3 perce kereslek!"-Íííí. ez mikor jött?- kérdezte Ed.
-1 perce. Most biztosan rohan. Szóval kábé 4-5 percen belül itt áll majd előttünk...- mondtam aggódva.
-... vagy rajtunk.-mondta Ed.
A percek nagyon lassan teltek... 3 perce vártunk a taxira, de az sehol sem volt. Ha nem az órát néztük, akkor a park irányába bámultunk. És megtörtént: Tom kábe 300 méterre állt tőlünk.De ekkor befordult a sarkon a taxink. Ahogy megláttam rohanni kezdtem felé. És Ed is. Zsákokkal és bőrönddel rohanó fiatalok. Szép látvány. Gyorsan megállítottuk a taxit, de Tom továbbra is vészesen közeledett felénk. Ed behajította a bőröndöt és a zsákokat a csomagtartóba, és beugrott mellém. Tom 5 méterre volt tőlünk.
-INDÍTSOOON!!!!- ordítottuk a taxi sofőrnek, aki mint az őrült elhajtott.
Az autó csikorogva elindult, Tom pedig neki zuhant az oldalának. A fájdalomtól meg sem bírt mozdulni. Az ajtónk csukva maradt, a taxi elhajtott, Tom pedig a földre zuhant.

3. fejezet - Suttogás

Sziasztok! Bocsánat, hogy régen írtam, csak táborban voltam és utána is teljesen elfoglalt voltam, úgyhogy ma írok nektek egy hosszú fejezetet! Jó olvasást!


A szemében látott érzelmektől kicsit megijedtem. Edward-ot sohasem láttam még...félni. Kimondani is eléggé fura.
- Nem aggódok! Csak nekem ez most egy kicsit... új. - Mondtam ki csalódottan. Nem Ed-ben, hanem magamban csalódtam. Itt van a legjobb barátom, segíteni akar, ahogy csak tud. Én miért hátrálok??!
- Ne csináld már Amy!!! Nekem szerinted nem "új"? Összeköltözök a legjobb barátommal, aki mellesleg lány. Inkább felnőtt nő.
- És neked ezzel mi a bajod?? Hogy nem vagyok férfi??! Most komolyan? 17 éve legjobb barátok vagyunk, és eddig nem vetted észre, hogy lány vagyok?? - sipákoltam.
- Mi??? Amy, jól vagy? Dehogy baj az, hogy lány/nő vagy!! Csak eddig egyedül Emily-vel éltem együtt... - mondta kicsit pirulva.
- Most mit pirulsz? Az jobb lett volna, ha fél New York-kal összeköltözöl? Csak óvatos vagy ez minden. - mondtam neki mosolyogva és megöleltem. Aztán elkapott a röhögőgörcs, mert végül is: MIRŐL BESZÉLÜNK?? Hogy eddig ki élt kivel? Hát..
- Egyébként, Amy... - itt szerintem egy kicsit átgondolta mit is mondjon. -... Ne kövesd el ugyanazt a hibát!
- Mire gondolsz? - kérdeztem aggódva.
- Khm... a nagyszüleid. -mondta alig hallhatóan. Én egy kicsit elsápadtam, de persze pontosan tudtam, hogy mire gondol.
Mint azt már említettem, a nagyszüleim autóbalesetben haltak meg. Ekkor 13 éves voltam. Nagyon megrázott a haláluk, mert igen szoros kapcsolatom volt velük. Főleg a mamámmal. Ők neveltek fel, mert a szüleim üzletemberek voltak és csak néha jöttek haza: szülinapom, karácsony, újév. A legjobb az egészben, hogy ezek nem teljesen napok, hanem csak egy-két órák. Valamikor Skype-on.
A temetés után nem fogadtam el senki részvétét, törődését, szeretetét. Vagyis, csak két emberét: a nővéremét, Loláét és Ed-ét. Lolát is megrázta a haláluk, de ő úgy érezte, erősnek kell maradnia...miattam. Ő lett a példaképem. Egyébként a kor különbség miatt (ő most 27) apát át kellett helyezni New York-ba, ami nagyon nem volt az ínyére. Soha sem hallottam a szüleimtől azt, hogy: "Szeretlek!" De szerencsére Lolától és Ed-től igen sokszor hallhattam. 18 éves koromig depressziós voltam, úgy voltam az életemmel, hogy "se vele, se nélküle", tehát csak úgy... léteztem. Aztán megjelent Tom. A "megváltó". Ő volt a támaszom. Elhitette velem, hogy ez igaz. Csak a bizalmamra várt. 19 és fél éves korom óta nincsen Tom, valaki egészen más emberrel élek együtt már 3 éve. Ed segített nekem mindig! Ő volt a támaszom!!! Most pedig félt, hogy újra elveszíthet engem. Újra félt. Még pedig miattam...
-Akkor kezdjek pakolni?- kérdeztem egy halvány mosollyal.
-Attól függ most otthon van-e. Mert nem kezdhetsz el előtte pakolni.
- Biztosan otthon van. De van egy ötletem! Küldök neki egy SMS-t, amivel kicsalogathatom a házból. Minél messzebbre menjen.
- Jó, rendben van.- mondta Ed.
"Mégis mit képzelsz??? Ezt érdemlem?? Elegem van abból, hogy állandóan megütsz, hogy ordibálsz  velem!! Nem érdekelsz!! GYŰLÖLLEK!! A Parkunkban vagyok, ha akarsz velem beszélni."
- A "parkunkban"? Ezt meg, hogy értsem?- kérdezte Ed.
- Ott ismertem meg...-mondtam finnyáskodva.- egyébként szerintem üljünk le egy padra és onnan figyeljünk.
- Jó.- mondtam mosolyogva. Inkább vigyorogva.
Leültünk és ekkor Ed... átölelt?? Csak így? Bármikor átölelhet, de ez most nem olyan ölelés volt. Csak félig, a vállamat ölelte és tök laza pózban ült.
Elég hülyén nézhettem, mert felnevetett.
-Te nem lepődnél meg, ha két fiatalt látnál egy padon és semmi...khm....kapcsolat?- kérdezte és láttam, hogy elpirul.
-De.-mondtam én is kicsit elpirulva.
-Van nálam egy sapi. Felveszed?-kérdezte nevetve.
-Igen, Mr. Holmes, azonnal.-mondtam nagyot nevetve. Tisztára, mint egy akció-filmben.
-Jól áll......muhahaha.
-Nem röhög, együtt érez!-erre még jobban röhögni kezdett, de hirtelen elkomolyodott.
-Jön.- azonnal odakaptam a fejem, de Ed hirtelen megpuszilt. Igaza van, megláthatott volna.! Nem tetszik ez a gagyi "barátnő a padon" szerep. De Ed-nek szerintem bejött, hogy az agyamra, mehet.
-Ne pirulj el, csak nézz rám szerelmesen.-mondta vigyorogva.
-Fordulj fel!-mondtam mérgesen. Ez az ára, hogy elszökjek? Ahhj.
-Ha idenéz, mi legyen?- mondtam aggódva.
-Majd... megcsókollak, mint a filmekben.-suttogta a fülembe. Áhh, az agyamra megy!!
-Ha megteszed, felpofozlak!- suttogtam a fülébe egy puszi kíséretében, hadd piruljon!

2. fejezet - Tervek

- Már megint??! Amy, miért nem szóltál?!- kérdezte dühösen Ed, miközben arcomat két keze közé fogta.
-Most akartam mondani... mondtam alig hallhatóan.
-Most...mit csináljak veled Amy?...- kérdezte tanácstalanul. A helyében nekem se lett volna ötletem.-Miért nem szóltál, Amy?- Most mit kellett volna mondanom? Hogy ahogy elment, már megütött Tom? Akkor biztosan magát szidná, hogy" ha nem megyek el, Amy-nek nem lett volna semmi baja" meg ilyesmi... Inkább tartom a csőröm.
-Miért nem mentél el? Két hónapig vársz, közben hagyod, hogy megüssön?-csak úgy záporoztak a kérdései. Azt hiszem csalódott bennem. És ez nagyon fájt. Sőt, szerintem ez fájt a legjobban. Még az ütéseknél is jobban. Amiket szerencsére el tudtam rejteni a kíváncsi szemek elől, ugyanis a nővérem kozmetikusnak tanult, vagy valami ilyesmi és megtanított egy s másra.
-Ed... Ebben a városban Tom megtalál és egyedül sohasem bírnék elköltözni. Még csak lakást sem próbáltam keresni, mert ha ezeket egyszer meglátja, tuti, hogy kiakad és akkor ki tudja mit tesz velem...- mondtam, közben éreztem a könnyeket az arcomon.
-Amy én segítek, de... még azt sem tudom, hogyan tehetném!!- kiáltott fel, mire többen ránk néztek a kávézóban.
-Szerintem menjünk innen. Majd...
-...kitalálunk valamit.-mondta Ed egy halvány mosollyal.
Mindig ilyenek voltunk. Kitaláltuk egymás gondolatait. Amikor ezen nosztalgiáztam elmosolyodtam.
-Jó, hogy végre őszintén mosolyogsz.- mondta Ed. Ő is mosolygott.
-Te is azon gondolkodsz, hogy régen is mindig befejeztük egymás gondolatait?-kérdeztem boldogan.
-Per-sze.-mondta kicsit akadozottan. Aha, biztos ezen gondolkozik... Na mindegy, azért aranyos volt.
Egy ideig csak a gondolatainkba merülve sétáltunk, majd Ed törte meg a csendet:
-Költözz át hozzám!-mondta a legnagyobb lelki nyugalommal. Én viszont majdnem elájultam, úgy meglepődtem.
-Most ezt így...hirtelen?-dadogtam össze-vissza.
-Persze, vagy maradnál annál az őrültnél??Majd keresünk neked lakást.
-New York-ban?- kérdeztem összeszorult torokkal.
-Azt mondtad itt megtalálna...Majd keresünk egy új lakást, új várost, új munkát, új életet...megoldom, ne aggódj.- mondta mosolyogva és adott egy puszit a fejemre. De a szemében félelem tükröződött.

1. fejezet - Ismét

Sziasztok! Sok blogot olvastam már és engem is meg szállt az ihlet! :D Egyszer csak jöttek az ötletek és nem bírtam féken tartani a fantáziám! Tehát leírtam és egy jó barátnőm tanácsára blogot készítettem. Remélem tetszik! ;) Puszi! (egy komment és jön a következő)
~Orsii
Ugyanolyan napnak indult, mint többi. Egy kis csavarral, mert végre találkozhatok a legjobb barátommal!! Edward-dal megbeszéltük, hogy találkozunk egy kávézónál és beszélgetünk. Jó lesz újra látni a 2 hónap után. Edward a legjobb barátom és menedzser. Azért nem láttam őt régóta, mert egy új koncert-sorozatot indított az egyik együttesnek és csak néha-néha tudtunk beszélni facebook-on. Nem tudtam mit felvenni... Nyár van, 35°C, de a karomat muszáj volt elrejteni. Végül egy fehér pántos fölsőnél és virágos szoknyánál maradtam. Hozzá balerina cipőt és baglyos nyakláncot vettem. És (a karom miatt) egy nagyon-nagyon vékony fekete hosszú ujjú pulcsit. Indulhattam is! Mielőtt elindultam hagytam egy cetlit a hűtőn:
Elmentem sétálni. Egy-két óra múlva jövök is! Szeretlek, Tom!
Amy
A tudat, hogy nemsokára vége...könnyek szöktek a szemembe. Tudtam, hogy Ed segít majd. Akár költözök is! Úgyse szeretem New York-ot Túl zajos és ijesztő egy olyan 21 éves lánynak, mint nekem. Bár nem vagyok egy ijedős lány, a híradó mindig a frászt hozza rám. Ha elköltöznék, meg is könnyebbülnék! Sok a stressz, nem rég mondtam fel a régi munkahelyemen, mert nem bírtam a hajtást. Azóta ilyen-olyan munkákat vállalok ismerősök ismerőseinél. Takarítás, gyerek felügyelet... Így legalább nem kell Tom-ra bízni semmit.
Ilyen gondolatokkal érkeztem meg a kávézóba. Egy nagyon ismerős srác ült a pultnál, és amikor meglátott, azonnal elmosolyodott. De rég láttam már ezt a mosolyt! Legutóbb májusban, amikor meglátott a reptéren. Azt hitte nem fogok elköszönni tőle. Cöhh. Megöleltem és leültünk.
- Hogy vagy, csillagom? - kérdezte széles vigyorral.
- Fantasztikusan, holdacskám! És te? - mondtam ugyanolyan vigyorral. Ezt a köszönést még oviban találtuk ki az 5. szülinapomon. Ed-del együtt fejeztük be az ovit, egy általánosba jártunk és együtt érettségiztünk le. Együtt nőttünk fel, együtt sirattuk elhunyt nagyszüleinket(a mamám és a papám autóbalesetben, Ed mamája pedig veserákban halt meg. A papáját nem ismerte.) együtt sírtunk ha szomorúak voltunk és 2 hónapja egy szoros öleléssel elbúcsúztunk.
-Ohh, te szegény. Nagyon sokat dolgoztál? - kérdeztem aggódva, mert láttam, hogy valami baja van. Csak a munkája miatt szokott "baj" lenni.
- Emily megcsalt. - mondta csalódottan.
- Az a ...! - tört ki belőlem. Sosem bírtam, mindig is csak szórakozott Edward-dal.
- Semmi gond. Én is így gondolom. Csak...5 hónap...
Na igen. Ed szerette őt.
- Tudom, egyébként van egy kis... - kezdtem volna bele, de megelőzött.
- Tom csinált valamit??! - kérdezte dühtől csillogó szemmel. Ösztönösen a könyököm és a vállam közötti ponthoz (vagy inkább folthoz) nyúltam és éreztem a könnycseppet az arcomon.